|
Szőc Község Önkormányzatának Ciklusprogramja ( Stratégiai terve ) 2006-2010 közötti önkormányzati ciklusra A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény szerint, a helyi önkormányzat a feladat és hatáskörébe tartozó helyi közügyekben önállóan jár el. A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint ezek szervezeti, személyi, anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak. A helyi önkormányzat önként vállalt, illetőleg a törvény által kötelezően előírt helyi közügyek megoldását, szolgáltatások biztosítását kell, hogy jelentse a lakosság részére! Szőc község önkormányzata, a törvényi kötelezettségének (Önk. Tv. 10§) illetve az önkormányzat a Szervezeti és Működési Szabályzatának 8§ - ban foglaltaknak eleget téve, a 2006-2010-es időszakra a következő ciklusprogramját alkotja meg: A ciklusprogram azokat a stratégiai célokat tartalmazza, amelyeket az önkormányzat, illetve a képviselőtestület döntéseinél maradéktalanul figyelembe vesz. A program figyelembe veszi a településen élők igényeit, elvárásait, a megyei területfejlesztési program azon részét, amely a település környezetét érinti, a kistérségi társulás ugyan ezen időszakra szóló elképzeléseit arra vonatkozóan, hogy Szőc község a társulás által biztosított fejlesztési, bővítési feladatokat teljes mértékben kihasználhassa. Figyelembe kell venni az alábbiakban bemutatásra kerülő demográfiai megoszlást, a helyi tradíciókat, az itt élő emberek mindennapjaihoz, anyagi lehetőségeihez kell igazítani a megvalósítandó terveket , és a megoldási módokat. . Demográfiai adatok: A település lélekszáma 2006. január 1. napján 445 fő volt . Szőc község területén működik a megyei fenntartású idősotthon, amelyben 170 idős, egyedülálló ember gondozása valósul meg. Az otthonban lakó emberek nélkül a falúban ténylegesen 275 ember él. ( 2006. január. 01. ) Az önkormányzat céljaként a következő négy évben , de természetesen az azt követő időszakban is központi kérdés a település lakosságmegtartó erejének növelése, illetve megtalálni annak a módját, hogy új beköltözőkkel gyarapodjon a lélekszám.. 2005- ben a születések száma csupán 2 volt, ugyanakkor 11 ember halt meg . a beköltözők, és az elköltözők száma nagyjából kiegyenlíti egymást, hiszen 11 elköltözés mellett, 10 beköltözést tartunk nyilván. Az életkor szerinti megoszlást vizsgálva megállapítható, hogy legmagasabb számban a 35 - 60 év közötti emberek élnek a községben., de jelentős a 60 év felettiek száma is. A lakosság összességéhez mérten 1,5 százalékos a cigány kisebbség száma. |