logo

Sunday 05th of September 2010

Címlap Hírek Gyereknap
Gyereknap PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Széll András   
2010. június 12. szombat, 21:18

Az első időpontot halasztani kényszerültünk. Felázott a kerékpártúra kijelölt szakasza. Pedig a Klub Rádió is egész héten toborozta az érdeklődőket, mégis az utolsó napon lefújtuk a rendezvényt. A mostani szombati nap melegnek ígérkezett, a szokottnál is melegebbet jósolt a levelibéka. A Kútvölgy azonban segített a szervezőknek, mindig tudott egy kevés árnyat nyújtani a programot élvezőknek. Sátort is állítottunk /Varga István az önkormányzattól/, hátha nem lesz elég hűsölni való hely. Tudtuk, hogy megnövekszik a folyadékigény, azoknak különösképpen, akik a kerékpártúrára jelentkeztek. A településünkön élők is tudták ezt, a Mohacsek házaspárnak köszönhetően a gyereknapi szódakészlet kifogyhatatlannak bizonyult. /köszönet érte/ A „Vezérkar” /Takácsné Pósa Anita, Takács Sándor, Pósa Ferenc,/  eligazítást tartott annak a kilenc lelkes szőci gyereknek, akik önfeláldozó módon nyeregbe pattantak és végigtekerték a közel 7 kilométeres szakaszt. Az útvonalhoz térkép készült, /Pósa Feri mindenkinek türelmesen magyarázott/ az ellenőrző pontokon fényképpel dokumentálták a megjelenést. Közlekedésismereti tesztek megoldását követően 10 perces időkülönbségekkel rajtoltak a csapatok. /Ennek ellenére Farkas Andris –aki a másodiknak induló csapatban volt -, elsőnek tekert be a célba/ Mindeközben a frissen sült kenyérre zsír és lilahagyma került, majd ez az egész csudálatos valami az éhezők gyomrába jutott./talán jobban is esett, mintha egésznap valami husi készült volna egy nagy üstkondérban/A hűtőből előkerült a finom házi szörp is, úgyhogy nem éhezett és nem szomjazott senki. A lassan visszaérkező kerékpárosok a forrás vizéből merítettek erőt, majd egymást is szorgalmasan locsolták, végül senki sem maradt közülük szárazon, gyorsan előkerültek a váltóruhák. A megpróbáltatásoknak még nem volt vége, a Naprendszerünk témaköréből várta a versenyzőket 21 kérdés. Akik ezen is túljutottak, azok számára elérkezett az eredményhirdetés. Jutott ajándék bőven mindenkinek.

Következett Gyula bácsi. Egyszer egy királyfi című mesejáték sajátos feldolgozásban, Szőcre adaptálva, a szőci gyerekek által készített díszletekkel és a gyerekszereplőkkel. Meglepően könnyedén vállalták a feladatokat a gyerkőcök. Indításképpen néhányan, mikrofonnal a kezükben elmesélték az alaptörténetet. Következett a szereposztás. Jutott mindenkinek, és örült mindenki. Majd a díszletek készültek szorgos gyerekkezek munkája nyomán. És végül… megszületett a MŰ. Előadták mindenki örömére, tánc zárta a bemutatót. Eközben elkészült a Meseerdő Bábszínház díszlete is, és következett a kicsiknek szóló műsor. Lelkes gyerekek, interaktív előadásmód/ aki úgy gondolta, az segíthetett közbekiabálással vagy a gonosz rókának, vagy az ártatlan nyuszi testvérpárnak/ Jól sikerült előadás volt, még a felnőttek is csendben végigülték a műsort, sokan még élvezték is a művészek munkáját. Farkas Pisti a kollégáit invitálta Szőcre. Az íjászbemutató-igaz, hogy elsősorban felnőttek gyakorolhatták-, nagy sikert aratott. Játszóház, játékárusítás is szerepelt a kínálatban. Ne feledjük a fagylaltos bácsit sem, jókor érkezett, jó helyre! A Szőc Községért Közalapítvány részéről Ambrus Anita, az Önkormányzat részéről Dr. Horváth Zsolt jegyző segítségét köszönjük a gyerekek nevében. Igaz, végig nem tudott velünk lenni, de rövid időt együtt lehettünk a szőci kismamával, Olgával is, aki úgy gondolta, még idejében megmutatja születendő gyermekének a szőci gyereknapot.  

Módosítás dátuma: 2010. június 13. vasárnap, 21:27
 

Képek

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Apróhirdetés


Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Template, dns lookup. Valid XHTML and CSS.